ANTAL TAMÁS

ANTAL TAMÁS

HUN

Antal Tamás festőművész 1989 óta foglalkozik képzőművészettel, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola festészet tanszakán (1989-1996) számos technikával megismerkedett, az itt kapott széleskörű látásmód későbbi korszakait is végigkísérte. 1996-tól a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakára járt, majd ezt követően a Dekoratőr Iskolában (2000-2002) számítógépes grafikát tanult, ami elindította a digitális művészet útján. 2001-től 2D majd később 3D grafikusként dolgozott játékfejlesztő és reklámgrafikai cégeknél, valamint különböző televíziós csatornáknál. Festészet órákat adott és két mesekönyvet illusztrált. Jellemző rá a kísérleti, konceptuális megközelítés, ahol különböző technikai megoldásokat használ az összművészet jegyében, legyen az film, animáció, 3D objekt, digitális festmény, montázs, zene vagy NFT.

 “Antal Tamás 2009-ben kapott festő diplomát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Elsősorban festőként tevékenykedik, ugyanakkor érdeklődési köre kiterjed a grafikai műfajokra, a digitális képalkotásra, konceptuális fotómunkákat készít és költői szövegekkel és versekkel is jelentkezett. Poétikus alkata megnyilvánul festészetében is. Hangulatokra, érzelmi pillanatokra fogékony témaválasztásai sajátos megfogalmazásban formálódnak… Ez a szubjektív karakter érződik festészetében, finom színhasználatában, mozgalmas kompozícióiban.” – Lengyel András, 2010

 

ENG

Tamás Antal was born in May 1982, Budapest and he lives there with his wife and daughter. His life has always been guided by art. He has organized solo exhibitions and has also participated in a number of group exhibitions too. His teacher wrote the following about his working method on the occasion of his first solo exhibition:

“Tamás works primarily as a painter, but he is also interested in different graphic genres, digital imaging, conceptual photography, and has also come up with poetic texts and poems. His poetic personality is also manifested in his paintings. His theme selection, always sensitive to moods and emotional moments, is shaped in a specific way…” ( András Lengyel )

ÓBudaPest150

  • 2023
  • 0:30 loop
  • animáció

 

 HUN

Az ÓBudaPest150 animáció Budapest történelmét és kultúráját ünnepli a glitch art, a 3D animáció és a pixel art egyedi keverékén keresztül. Az NFT-k és a mesterséges intelligencia által generált elemek többdimenziós műalkotássá varázsolják az animáció hagyományos műfaját.

 ENG

ÓBudaPest150 is an animation celebrating the history and culture of Budapest through a unique blend of glitch art, 3D animation, and pixel art. The addition of NFTs and AI-generated elements adds a contemporary twist to the traditional art forms used in the animation, making it an innovative and multidimensional work of art.

 

 

Top