MARTON GABOR

MARTON GABOR

HUN

Gábor Márton Dániel (1979) művészcsaládba született Budapesten, Gábor Áron és Heller G. Zsuzsa első gyermekeként. Már fiatalon elkezdett kísérletezni a rajzolással és a fotózással. Fokozatosan vált az underground kulturális szcéna meghatározó alakjává nemcsak művészként, hanem biciklis futárként is. Kitüntetéssel végzett a MOME Művészeti és Design Egyetemen, és megalapította az ország egyik első VJ-csapatát, az Urbanizer Visual brigádot. Elektronikus zenei partik, koncertek és fesztiválok élvonalbeli vizuális vetítésein, valamint nemzetközi futárversenyek dizájnján dolgozott Európa-szerte, ami új művészeti formák felé nyitotta meg látókörét.

2013-ban New Yorkba költözött. Azóta a Glowing Bulbs vizuális stúdió tagjaként az Egyesült Államok és Európa különböző pontjain készít épületvetítéseket. Az elmúlt években világszerte turnézott a Grammy-díjas szólóművésszel, Dana Leonggal, és kiváló látványterveket és színpadképet készített a Les Nubians zenekar számára. Farkas Fülöppel együttműködve rezidens VJ volt a legendás Output technóklubban, egészen annak 2019-es bezárásáig. Olyan események markáns vizuális megjelenéséhez járult hozzá, mint a Forest Dark, a Sonic Jungle, a SOUQ NYC, a Lightning Society és a Caché Life. Az elmúlt egy-két évben a Louis Vuitton és Virgil Abloh számára készített élő látványterveket a Miami Art Basel Fashion Show-n, NFT-partin működött közre a Caché Life Sagamore Hotel – Miami Art Basel közös szervezésében, és Alicia Keys 15-szörös Grammy-díjas énekesnő turnéjába kapcsolódott be egy müncheni színpadi látványtervvel 2022-ben.

A színpadi tervek és a fényfestés mellett következetesen fejleszti fotósorozatait, amelyek New York Cityt örökítik meg rejtett és szokatlan perspektívákból.

ENG

Marton Daniel Gabor (1979) was born into an artist family in Budapest, as a first kid of Aron Gabor and Zsuzsa G. Heller. He started to experiment with drawing and photography at an early age. He gradually became a fundamental figure in the underground cultural scene not only as an artist but also as a bicycle messenger. He graduated with honor at the MOME Art and Design University and founded one of the first VJ crews in the country, the Urbanizer Visual collective. By creating cutting edge visual projections for electronic music parties, concerts, festivals and designing international messenger races, he worked across Europe and opened his horizon towards new art forms.

In 2013 Marton moved to New York City. Since then, as a member of the visual studio Glowing Bulbs he has created building mapping all around the United States and Europe. In the recent years he’s made worldwide tours with Grammy winning solo artist Dana Leong and created outstanding visuals and stage design for the band Les Nubians. In collaboration with Farkas Fulop, he was resident VJ at the legendary techno club Output, until its closure in 2019. He has contributed to create a strong visual appearance to events such as Forest Dark, Sonic Jungle, and SOUQNYC, Lightning Society, Caché Life. In the past year he did live visuals for Louis Vuitton and Virgil Abloh at Miami Art Basel Fashion Show, NFT party with Caché Life Sagamore Hotel – Miami Art Basel, toured with 15-time Grammy award-winning singer Alicia Keys – stage visuals in Munich 2022.

Besides stage designs and mapping he consistently develops series of photography, capturing NYC from hidden and unusual perspectives.

WEB

INSTA

 

NURSERY OF SOULS

  • 2023
  • music video
  • 4:24

 

HUN

A Soul Nursery egy techno-meditáció a tánc gyógyító erejéről. Az underground kulturális szcénában ismert Gábor Márton Dániel vibráló színek és textúrák használatával hipnotizáló vizuális élményt teremt. A táncos absztrakt képekbe forduló mozdulatai a rohanó világ kihívásaira adott felszabadító válaszaként is értelmezhető.

 ENG

Marton Daniel Gabor’s “Soul Nursery” is a fiery video highlighting dance’s healing power. Gabor, a celebrated figure in the underground cultural scene, explores the connection between the city and the human soul through his use of vibrant colors and textures. This transformation liberates the soul from the fast-paced world, creating a powerful meditation.

Top